Publikációk

Európában eltűnt egy nemzet

2005. december 5-én nyilvánvalóvá vált: nincs magyar nemzet. Nem lehet pontosan tudni, mikor halt el, mikor szűnt meg Európa egykor oly kiváló nemzete, csak azt lehet biztosan megállapítani, hogy 1956-ban még volt. A sokszor és okkal szidott kádárizmus ölte meg, morzsolta fel szép lassan, módszeresen 34 év alatt. Hét év kegyetlen, embertelen, dühöngő terrorja után jött a lélekölő, népbutító gulyáskommunizmus. Ha Rákosi rémuralmát is hozzá vesszük, akkor megállapítható, hogy Magyarországon több mint négy évtizeden át egy szó sem esett a Hazáról, a Nemzetről, a Magyarságról és Trianonról. Generációk nőttek fel az 50 négyzetméteres panellakások, tíz év várakozása után megszerezhető Trabantok és NDK-turistautak  bűvöletében, miközben az iskolában csak a proletár internacionalizmusról és a dicsőséges Szovjetunióról  hallottak. Így érthető, hogy a nemzet megszűnt.

Lehet, hogy némi túlzás van a fenti állításokban, melyeket az elkeseredés, a mélységes csalódás fogalmaz meg, de a december 5-i népszavazás eredménye mégis azt mutatja: nincs magyar nemzet. A nemzet azonos értékrendet valló, egy nyelvet beszélő, közös kultúrájú emberek érdekközössége.  Egy adott történelmi korban a nemzetet a közös érdekek kovácsolják össze, ez adja a megtartó erőt. Mi a magyar nemzet érdeke a XXI. század elején? A teljes magyar nemzet szellemi és anyagi felemelkedése, kulturális örökségünk megőrzése és továbbfejlesztése, nemzeti önrendelkezésünk és szabadságunk biztosítása. A teljes magyar nemzeté! Mind a nyolc utódállamban. Nem csak a szerencséseké, hanem a trianoni tragédiával sújtott  szerencsétlen sorsúaké is. A teljes közösségé. Ha csak egyes részek érdekei kerülnek előtérbe, az már nem érdekközösség, nem nemzet. A Kárpát-medencében él tíz millió tudathasadásos, elbutított magyar (tisztelet a 1,5 milliós kivételnek és a fiatalkorúaknak!) a meghagyott 93 ezer négyzetkilométeren, és mintegy négy millió szétszórtan a szomszédos országokban, 84 éve nemzeti elnyomásban, megaláztatásban, kisemmizve. Ez a négymillió embertelen  körülmények között is megtartotta magyarságát, és most onnan kapta a legnagyobb pofont, a legnagyobb megaláztatást, ahonnan – joggal – testvéri segítséget várt: saját nemzettársaitól. De a csonka hazában, ahonnan a segítséget várta, már nem volt nemzet. Nem adta meg a legtermészetesebb gesztust, nem adta vissza az erőszakkal elvett állampolgárságot, ami lelki kárpótlást és személyes biztonságot adhatott volna a sokat és méltánytalanul szenvedett testvéreinek. Ez a gesztus nem került volna pénzbe, az ellenkező állítás szemenszedett hazugság. Ez a gesztus nem ütközött volna sem a hazai, sem pedig a nemzetközi jogba. Európa legtöbb országában megtették ezt a spanyoloktól, portugáloktól kezdve a németeken, szlovákokon keresztül a horvátokig, szerbekig, románokig. Sehol nem volt erről vita, evidenciaként kezelték ezt a kérdést. Most Európa ránk csodálkozik, megvet bennünket, és azt mondják: nincs magyar nemzet. Az elszakított magyarokat le lehet írni. A herderi jóslat beteljesedik.

Módosítás: ( 2012. március 26. hétfő, 09:21 )

Bővebben...

 

Gondolatok a szlovák sovinizmus kapcsán: a megoldatlan magyar kérdés Európában

Az első világháborút lezáró igazságtalan versailles-i békediktátumok kezdettől fogva magukban hordozták a következő világháború csíráit. Sokmillió ember került idegen fennhatóság alá, a határok meghúzásánál az etnikai viszonyokat teljesen figyelmen kívül hagyták, soha nem létezett államközösségeket tákoltak össze. Alig húsz év múlva bekövetkezett az újabb világégés. De a győztesek nem tanultak. Megerősítették a korábbi igazságtalanságokat, sőt néhány esetben még tetézték is azt. Az újabb revízióra törekvést Németország beépülése a transzatlanti közösségbe, és Közép- valamint Kelet-Európa szovjet megszállása, a kommunista diktatúra akadályozta meg. Azonban a szovjet rendszer összeomlása után azonnal felszínre törtek a problémák, szétestek a mesterséges államalakulatok, a kisebb nemzetek egyre-másra visszanyerték függetlenségüket, vagy más módon éltek önrendelkezési jogukkal. Úgy tűnik, a világ lassan mégis csak tanul a történelmi hibákból. Közép-Európában, a balkáni háborút kirobbantó szerbektől eltekintve, már csak a magyar kérdés nincs megoldva.

1920. június 4-én a trianoni békediktátum a több mint ezer éves Magyarországot megfosztotta területének és lakosságának kétharmadától. Minden harmadik magyar idegen fennhatóság alá került saját szülőföldjén. Több mint egymillió magyar az új határ mentén, egy tömbben élve vált idegen ország lakosává. Ilyen mértékű igazságtalanság egyetlen nemzetet sem ért Európában, sőt talán a világon sem. Ennek ellenére a magyarság az elmúlt 88 évben következetesen csak békés úton, a politika eszközeivel kísérelte meg az igazságtalanságot orvosolni. A két világháború között diplomáciai úton elért határrevízióval, 1990 után pedig az adott országon belül, az európai jogrendnek és gyakorlatnak megfelelő önrendelkezés biztosításával. Kísérletei mindeddig eredménytelennek bizonyultak. Látva más nemzetek sikereit, ahol többnyire erőszakos eszközöket alkalmaztak, e törekvések kényszerű nemzetközi támogatását, fordulóponthoz érkezhet a kárpát-medencei magyarság. Ha nem változnak a külső körülmények, két lehetősége van: erőszakos eszközökhöz folyamodik, vagy tömegesen elhagyja szülőföldjét. Egyik sem kívánatos, és mindkettő biztonságpolitikai kockázatot jelent Európa számára. Van azonban egy harmadik megoldás is: egységes magyar akarattal és európai együttműködéssel teljes körű autonómiát biztosítani a kárpát-medencei őshonos nemzeti kisebbségeknek.

Módosítás: ( 2012. április 20. péntek, 12:13 )

Bővebben...

 

Az értelmiség felelőssége a parlamentáris diktatúrában

A történelem viharai, külső és belső okok, sokszor sodornak egy népet, egy nemzetet kritikus helyzetbe. Ilyen esetekben szükség van az adott közösségen belül olyan erőkre, kisebb-nagyobb csoportokra, amelyek irányt mutatnak, erőt és hitet adnak a tömegeknek a nehézségek áthidalására, a csapások kivédésére. Az ilyen csoportok többnyire magasabban képzettek az átlagnál, és nem elsősorban hazaszeretetük mértéke, hanem felkészültségük teszi alkalmassá a őket a vezető szerepre, haza- és nemzetmentő szolgálatra. A magyar történelem általunk ismert 1100 esztendejében mindig voltak ilyen csoportok, ennek köszönhetjük, hogy „megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán”. A XVII. század közepétől a XIX. század közepéig a kis- és középnemesség számottevő része, valamint néhány arisztokrata család töltötte be ezt a szerepet. Hozzájuk csatlakoztak a XIX. század második és a XX. század első felében a polgárság valamint az értelmiség legkiválóbbjai. 1945 után a nemesség és a polgárság gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, az értelmiség maradt a nemzet lelkiismerete és iránytűje. Bár a kommunisták kemény, majd puha diktatúrája szörnyű pusztítást végzett soraikban, mégis előkészítői és irányítói voltak az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, valamint az 1990-es rendszerváltozásnak.

A nemzet számára kritikus időszakok nem feltétlenül kapcsolódnak erőszakos cselekményekhez, háborúkhoz, forradalmakhoz. Békeidőben, látszólagos nyugalmi helyzetben is kritikussá válhat egy nemzet sorsa. Ilyen állapotban van ma a kárpát-medencei magyar nemzet. (Ha egyáltalán lehet magyar nemzetről beszélni 2004. december 5. után? De tételezzük fel, hogy lehet.) 87 éve széttagoltan él különböző országokban, más politikai, kulturális és gazdasági környezetben, több mint fél évszázada semmiféle esélyt nem kapott az újra egyesítéshez. A nemzet határokon átívelő újra egyesítésének az ezredfordulón elindított kísérlete a 2002. évi választások után hajótörést szenvedett. A trianoni határokon belül élőknek csupán egy negyede rendelkezik egészséges nemzeti tudattal a kettős állampolgárságról tartott népszavazás tanulsága alapján. A magyar népesség fogyása a határokon belül és kívül egyaránt kritikus mérteket öltött. Mindezek tetejébe, a „maradék országban” a 2006. évi választások után parlamentáris diktatúra alakult ki. Az 1990-ben létrehozott parlamentáris demokrácia parlamentáris diktatúrává torzult. A négy évre megválasztott parlamenti többség ugyanis kénye-kedve szerint cselekszik. Becsap ország-világot, elszámolatlanul kezeli a milliárdokat, szétveri az  egészségügyet és az oktatást, kiárusítja az országot és az általa okozott pénzügyi válság terheit a lakosságra hárítja át. Nincs civil kontroll, nincs „felső ház”, vagyis kétkamarás országgyűlés, a köztársasági elnöknek nincsenek alkotmányos eszközei az erkölcsi és politikai válság felszámolására.

Módosítás: ( 2012. március 26. hétfő, 09:23 )

Bővebben...

 

Megjelenéseim a „felvidek.ma” honlapon

http://www.felvidek.ma/component/acesearch/search?query=cs%C3%B3ti&


Módosítás: ( 2013. szeptember 18. szerda, 08:36 )

 

A magyar nemzet és a magyar állam a XXI. században

„Az ősök keresztet iktattak állam czímerébe
a vérrel szerzett magyar hazának,
mely ma is ország, de nem állam.”
(Kossuth Lajos)


Az ezredfordulón, az európai integráció kiszélesedése és a világméretű globalizáció korában a kárpát-medencei magyarság sorsdöntő helyzetbe került. A térségbeli rendszerváltozások ilyen-olyan levezénylése után választania kellett: a diktatúrák béklyóit levetve ismét egyesül a történelmi nemzet, vagy szétszóródik, szétfejlődik és a határokon kívül rekedt nemzetrészek eltűnnek a szomszédos népek olvasztótégelyében. Sehol nem tudott akkora kárt okozni a kommunizmus, hogy ne az első megoldást választották volna. Az első szabadon választott magyar miniszterelnök, Antall József 1990. június 2-án egyetlen mondatban meghirdette az új magyar nemzetpolitikát, amikor azt mondta, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. A polgári kormány idején, 1998 és 2002 között, intézményesült a magyar-magyar párbeszéd a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) formájában, mely kiváló fórumnak bizonyult a szétszakított magyar nemzetrészek érdekegyeztetésére. Az Orbán-kormány a státustörvény megalkotásával és a magyarigazolvány bevezetésével megalapozta a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését. Ami ezután következett, az példátlan az európai nemzetek történetében. Az úgynevezett szociálliberális kormányzat először a státustörvényt silányította kedvezménytörvénnyé, majd 2004. december 5-én, a kettős állampolgárság ügyében tartott népszavazáson megtagadta, arcul csapta az egész magyar nemzetet. A Gyurcsány-kormány a térségbeli éllovasból sereghajtót csinált, a trianoni maradék Magyarország súlyos erkölcsi, politikai, gazdasági és pénzügyi válságban van. A lakosság felének nincs vagy csak kezdetleges a nemzettudata, az emberek megélhetési gondokkal küzdenek, kiszolgáltatottak és félnek a jövőtől. A szomszédos országokban élő magyar nemzetrészek megosztottak, csalódottak, szülőföldjükön hazátlanok, a gyurcsányi Magyarországon idegenek. Ide jutottunk a XXI. század első évtizedének végére. Innen kell felállni. Mert nem kétséges, fel kell állni!

Módosítás: ( 2013. szeptember 18. szerda, 08:35 )

Bővebben...

 
További cikkeink...
<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
2. oldal / 3