12 kérdés – 12 válasz


Sorsdöntő helyzetben


Századunk jeles esztendeje 1996. A honfoglalás 1100 éves évfordulóját ünnepeljük – eddigi tapasztalatink alapján sajnos rangon alul. Az idén kiderül, hogy a Bokros-csomagot az országra erőltetők összekovácsolódnak-e a hatalomban, vagy szétválnak útjaik. Eldől az is, hogy lesz-e igazi alternatívája a baloldali kormányzatnak, illetve lesz-e olyan jobbközép politikai erő, amely kiutat mutat a válságból, és képes elnyerni a lakosság bizalmát. Sorsdöntő országos gyűlésre készül a Magyar Demokrata Fórum. A küldöttek meghatározhatják az MDF, sőt az egész mai ellenzék, így az ország és a nemzet jövőjét. Többen mondhatnák erre: milyen nagy szavak! Ám ha végiggondoljuk az MDF-nek a magyar közélet elmúlt nyolc esztendejében játszott szerepét, tapasztalatait és szellemi kapacitását, ugyanakkor belső megosztottságát, s ezzel párhuzamosan a teljes ellenzék széttagoltságát, jól látható a fentiek igazsága. Az ellenzék tovább osztódása beláthatatlan következményekkel járna az egész országra nézve. Másfél évvel a választási vereség után ne elemezzük a múltat! Ne latolgassuk, ki szerzett érdemeket, vagy ki, miben marasztalható el. Vizsgáljuk inkább a jelent, s abból kiindulva határozzuk meg a közeljövő teendőit. Tárjuk fel a legégetőbb gondokat, a társadalmat foglalkoztató problémákat, és azt, hogy mi ad esélyt az összmagyarság fennmaradásának. Így meghatározhatjuk azokat az időszerű teendőket, melyeket ma Magyarországon egy politikai pártnak vállalnia kell. Ilyen módon válaszolhatjuk meg az alapvető kérdést: milyen párt(ok) képes(ek) hatékonyan cselekedni, hogyan és kikkel kell együttműködni. Csakis ezt követően van értelme feltenni a személyi kérdéseket. Az MDF most egy gömbhöz hasonlítható, melyen belül a tagság vitákat folytat, érvel, többnyire egymás ellen. De mindannyian csak a homorú felületet látjuk. Jóllehet, kilépve a valóságba, nyilvánvaló, hogy a gömb másként fest kívül, mint belül. Szakadjunk el végre saját belső problémáinktól, és vizsgáljuk összefüggéseiben a tényeket! Honfitársaink zöme létkérdésekkel van elfoglalva, napról napra a túléléssel küszködik. Ezért lesz kudarcra ítélve az érzelmi indíttatású, szubjektív politikai cselekvés. Míg a gömbben polemizálunk, nem hallik be a társadalom moraja. Magam az 1. számú választókerület országgyűlési képviselőjeként szerencsés helyzetben vagyok. Naponta hallom a zúgolódó-elégedetlenkedő hangokat. Nem csak helyben – távolabbról is. Mint az MDF külügyi szóvivőjét és az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnökét, főleg német és angol barátaim intenek szorosabb kapcsolattartásra a társadalommal. Többedmagammal igyekeztünk megfogalmazni azokat az égető kérdéseket, amelyek ma a lakosságot foglalkoztatják, így az MDF tagságát is.


1.    Megtörtént-e a politikai rendszerváltozás? Várható-e Magyarországon visszarendeződés? 1990-94 között kialakult a parlamentáris demokrácia, jogállam jött létre. A demokrácia érzékeny intézményrendszere azonban csak konszenzussal működtethető. Márpedig a ’94-es választásokat nyerő régi-új baloldal 72 százalékos többségére támaszkodva, győzelme után alig néhány hónappal önkényesen megváltoztatta az alkotmányt és a választójogi törvényt, s ezzel sokkolta a társadalom politikumra érzékeny részét. Sokkolta, mert így megakadályozta a túlságosan eltolódott parlamenti arányok önkormányzati módosulását. A hatalom természetéből adódóan, birtokosai azt mindig növelni kívánják, de ha erre a játékszabályok egyoldalú megváltoztatásával törekednek, a demokrácia sérül. Az alkotmány- és törvényszegések egymásutánja, az Alkotmánybíróság elleni sorozatos támadások és más kísérletek arra figyelmeztetnek, hogy „Damoklesz kardja” a fejünk felett lebeg. A hazai és a nemzetközi közvélemény, a nyilvánosság segítségével s a parlamenti ellenzéki pártokkal összefogva óvjuk meg a parlamentáris demokráciát és a jogállamiságot!

2.    Miben változzon a magyar társadalom? Ez az átalakulás messze elmarad a már befejezett politikai – és a folyamatban lévő gazdasági – rendszerváltozás mögött. Ennek alapvető oka az a mély erkölcsi válság, amelyet a közel fél évszázados kommunista rendszer támasztott. A társadalom nem értékek, hanem vélt érdekek mentén cselekszik. A fáradó nemzetet megfosztották a becsületesség és a jól végzett munka örömétől, a tulajdon büszkeségétől, a hívő elmélyülésétől. A hazafiság sokak számára ismeretlen fogalom ma is. Társadalmunk most oly módon rétegződik, hogy az egyes rétegek között nincs átjárás, a társadalmi csoportok egymástól elszigetelődnek, hiányzik a felemelkedés esélye és élménye. Súlyos és feszítő ellentmondások tapasztalhatók, köztük a magántulajdon dominanciája mellett a (még mindig) központosított elosztás. Az egyedüli értelmes megoldás a lakosság érdekeltté tétele abban, hogy polgárrá váljék. Ehhez kell megteremtenünk a gazdasági feltételeket. De kell a polgári tudat kialakítása, a nemzeti értékek és érdekek vállalása, a keresztény erkölcs és szellemiség mércéje. Kell, hogy mindenki büszke lehessen „adófizető polgár” mivoltára. Ekként egyéni érdekeit is érvényesítve legyen az állam eltartója, településének gazdája. Mindehhez biztosítanunk kell a társadalmi közmegegyezést!

3.    Van-e gazdasági vészhelyzet? Bekövetkezhet-e? Ez a kérdés foglalkoztatja leginkább az embereket. A megszorító pénzügyi politika, a belföldi kereslet tudatos visszaszorítása, az infláció növelése, a mértéktelen adóztatás mind oda vezet, hogy a kis- és középvállalkozók tömegesen mennek tönkre (egymillió vállalkozás!), csökken a termelés, vészesen leromlik a gazdaság, és kialakul a dél-amerikai modell: elszegényedett tömegek felett maroknyi dúsgazdag gyakorolja a hatalmat. A nyugat-európai szociális piacgazdaságok pedig éppen a széles középrétegekre építenek. A kis- és közepes méretű vállalkozások a gazdaság motorjai. Ezért nekünk is arra kell összpontosítanunk, hogy vállalkozásbarát gazdaságpolitika és igazságos közteherviselés érvényesüljön.

4.    Kik építik, gyarapítják az országot? Elsősorban azok, akik otthonuknak érzik, és akik sajátjuknak tekintik ezt a nemzetet. Azok a vállalkozók, akik itt találják meg számításaikat. Minden országlakos, aki a tulajdon és szabadság szellemében polgárrá válhat. Ezért akarunk nemzeti polgárságot, erős középosztályt.

5.    Szükségünk van-e nemzeti intézményekre? Igen. Tegyük lehetővé a 15 milliós magyarság szellemi és kulturális együttműködését. A Magyar Tudományos Akadémiától a Nemzeti Múzeumig, a Széchenyi Könyvtártól a művelődési és oktatási intézményekig lehessen minden magyar – lakóhelyre, állampolgárságra való tekintet nélkül - nemzeti intézményeink tagja, munkájukban szervezetten és rendszeresen vehessen részt. Meg kell valósítanunk nemzeti intézményeink egyetemességét!

6.    Tájékozott-e a magyar állampolgár a mindennapi életét befolyásoló döntésekről és folyamatokról? Nem. Az előkészületek titokban folynak, a döntések sok esetben ötletszerűek. A lakosság bizonytalanságban él. Nem tudni, milyen új adót vetnek ki holnap és milyen hatalomközpontosító intézkedésekre kerül sor. A kormánykoalíció domináns tagjai mindent „házon belül” intéznek el, a többiekre legfeljebb a végrehajtás felelőssége hárul. Mindeközben a más nézeten lévők nem, vagy alig juttathatják el véleményüket a társadalomhoz. Biztosítanunk kell a tájékozódási és tájékoztatási szabadságot!

7.    Létezik-e politikai felelősség Magyarországon? Kezemben tartom az MSZP-nek „A modern Magyarországért” című, 1993-ban közzétett programját. Ebben olvasható: „Különösen nagy figyelmet kívánunk fordítani a gyermekes családok helyzetének javítására. Indokoltnak tartjuk, hogy a családi pótlék alanyi jogon járjon és adómentes maradjon. Azt tartjuk igazságosnak, hogy a családi pótlék összege közelítsen a gyermek nevelési költségeihez. Kiemelt szociális támogatásra tartjuk érdemesnek a nagycsaládosokat. Emelni kívánjuk a gyermekgondozási segélyt, stb.” Idézhetném tovább a lakásígéreteket, a növekvő nyugdíjat, a közbiztonság növelését. Az ígérgetések és a valóság közötti különbséget a bőrünkön érezzük. A kormány tagjai összevissza nyilatkoznak, sőt cselekednek, következmények nélkül. Alkotmánysértéseket követnek el (lásd: Bokros-csomag), valótlanságokat állítanak, és gazdasági csődhelyzetbe kergetik az országot. Ezért felelős kormányzást, valódi politikai felelősséget követelünk!

8.    Milyen politikai pártra van szükségünk? Nemzeti elkötelezettségű, keresztény szellemű, modern konzervatív párt képes az említett célokat elérni. Az MDF-nek ezt a hármas jellegét kell most erősítenünk. Legyen világos az egész társadalom számára, hogy a konzervativizmus nem azonos a dolgok konzerválásával. Sokkal inkább jelenti az erkölcs, a vallás, a hagyományok, a szellemi és anyagi értékek ápolását és gyarapítását. Vagyis igaz, hogy a konzervatív politikai irányzat szövetség a holtak, az élők és a megszületendők között a világ szellemi és anyagi javainak megőrzésére és tovább fejlesztésére, míg minden más politikai irányzat csupán az élők közötti szerződés, melynek célja a világ szellemi és anyagi javainak felosztása és felélése. Ez a konzervatív párt dolgozzon, szolgáljon, alkosson hidat a múlt és a jövő között. Legyen tehát az MDF modern konzervatív párt!

9.    Miben változzon az MDF? Működjön valóban pártszerűen, építkezzen alulról, vonja be munkájába a tagság és a vele rokonszenvezők széles körét. Legyen naprakész, oda-vissza információáramlás a tagság és a vezetés között. Saját problémáival ez a párt ne terhelje a közvéleményt! A napi politikát pedig alapozza önkormányzati képviselőire és polgármestereire. Politizáljon együtt a társadalommal.

10.    Kik képesek mindezt megvalósítani? Az MDF-et építő, toleráns és integráló vezetők!

11.    Kik a szövetségeseink? Kik szövetkeznek velünk? A jobbközép politikai erők – világszerte és itthon. A Kárpát-medencében minden nemzeti célokért küzdő magyar párt. Az MDF tagja a kereszténydemokrata és konzervatív pártok európai és világszervezeteinek (EDU, EUCD, IDU, IDC). Ezek a pártok kölcsönösen támogatják egymást, összehangolják politikájukat, szervezetten együttműködnek még a választási kampányok során is. Ennek a családnak tagjai többek között az Egyesült Államokban a republikánusok, a brit konzervatívok, a francia RPR, a német CDU/CSU, az Osztrák Néppárt, Romániában az RMDSZ, Szlovákiában az MKDM. A hazai viszonyokat tekintve abból indulhatunk ki, hogy az MDF-ben három politikai irányzat egyesült, míg a többi parlamenti ellenzéki párt ezek közül csak egyet-egyet jelenít meg. Ezért ők valamennyien természetes szövetségeseink. Az együttműködést legfeljebb a viszálykodó pártvezető(k) akadályozhatják. Mégis létre kell hoznunk a jobbközép széles alapon nyugvó pártszövetségét.

12.    Milyen közösségben találja meg a jövőjét a magyarság? A XX. század végén az az Európa, ahová Magyarország egy ezredéven át tartozott, rohamosan integrálódik. Majd félévszázados kitérő után vissza kell térnünk oda, ahová történelmi hagyományunk, közös kultúránk, vallásunk, gazdasági együttműködésünk köt bennünket. A magyarság azonban ma szétdaraboltan él a Kárpát-medencében. Más célunk mégsem lehet, mint hogy a magyar nemzet egésze egyesüljön a polgári Európával. Ez többféleképpen is lehetséges, ám csak a nehéz és a még nehezebb megoldások között választhatunk. Erőfeszítéseink közben azonban sohase feledkezzünk meg a realitásokról! A politika a lehetőségek tudománya. Mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy az adott helyzetben mi az elérhető maximum. Ez azonban nem jelenti a végső cél feladását. Ellenkezőleg: éppen hogy a biztos előrehaladást teszi lehetővé. Nyugodtan kimondhatjuk: ma is azt akarjuk, amit elődeink 148 évvel ezelőtt: uniót!

Tizenkét kérdésem és a válaszok arra hivatottak, hogy segítsenek mederbe terelni a parttalannak látszó vitákat, s a hasonlóan gondolkodókat közelebb hozzák egymáshoz. Mert együtt kell működnünk mindazokkal, akik a felsorolt célok összegségét, vagy egyikét-másikát, hajlandóak a magukévá tenni. Ma a nemzet érdekeit ezzel a politikával szolgálhatjuk.


Csóti György


Megjelent a Magyar Nemzetben, 1996. február 1-jén

Módosítás: ( 2012. október 25. csütörtök, 19:52 )