Az első világháborút lezáró igazságtalan versailles-i békediktátumok kezdettől fogva magukban hordozták a következő világháború csíráit. Sok millió ember került idegen fennhatóság alá, a határok meghúzásánál az etnikai viszonyokat teljesen figyelmen kívül hagyták, soha nem létezett államközösségeket tákoltak össze. Alig húsz év múlva bekövetkezett az újabb világégés. De a győztesek nem tanultak. Megerősítették a korábbi igazságtalanságokat, sőt még továbbiakkal tetézték azt. Az újabb revízióra törekvést Németország beépülése a transzatlanti közösségbe, és Közép- valamint Kelet-Európa szovjet megszállása, a kommunista diktatúra akadályozta meg. Azonban a szovjet rendszer összeomlása után azonnal felszínre törtek a problémák, szétestek a mesterséges államalakulatok, a kisebb nemzetek egyre-másra visszanyerték függetlenségüket, vagy más módon éltek önrendelkezési jogukkal. Úgy tűnik, a világ lassan tanul a történelmi hibákból. Közép-Európában, a balkáni háborút kirobbantó szerbektől eltekintve, már csak a magyar kérdés nincs megoldva.

nepek21920. június 4-én a trianoni békediktátum a több mint ezer éves Magyarországot megfosztotta területének és lakosságának kétharmadától. Minden harmadik magyar idegen fennhatóság alá került saját szülőföldjén. Több mint egymillió magyar az új határ mentén, egy tömbben élve vált idegen ország lakosává. Ilyen mértékű igazságtalanság egyetlen nemzetet sem ért Európában, sőt talán a világon sem. Ennek ellenére a magyarság az elmúlt 91 évben következetesen békés úton, a politika eszközeivel kísérelte meg az igazságtalanságot orvosolni. A két világháború között diplomáciai úton elért határrevízióval, 1990 után pedig az adott országon belül, az európai jogrendnek és gyakorlatnak megfelelő önrendelkezés biztosítására törekedve. Kísérletei mindeddig eredménytelennek bizonyultak. Látva más nemzetek sikereit, ahol többnyire erőszakos eszközöket alkalmaztak, látva e törekvések kényszerű nemzetközi támogatását, fordulóponthoz érkezhet a kárpát-medencei magyarság. Pillanatnyilag úgy néz ki, két lehetősége van: erőszakos eszközökhöz folyamodik, vagy tömegesen elhagyja szülőföldjét. Egyik sem kívánatos, és mindkettő biztonságpolitikai kockázatot jelent Európa számára.

 Van azonban egy harmadik megoldás is: az Európai Unió jogrendszerében biztosítja a területén élő, önhibájukon kívül kisebbségi sorsba került, őshonos    nemzeti közösségek kollektív jogait, az önrendelkezéshez való jogot. Ehhez első lépésként nem kell mást tenni, mint az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait beemelni az uniós jogrendszerbe. Világossá kell tenni, hogy az őshonos nemzeti közösségeknek alanyi jogon jár az önrendelkezés, még ha számbelileg kisebbségben vannak is egy adott országban. Születésük helye adja meg ezt a jogot: ott születtek, ahol őseik éltek és alkottak évszázadokon át. Falvakat, városokat építettek, gazdag kultúrát teremtettek, és vérükkel védték azt a földet, ahol ma élnek. A XX. században  kisebbségi sorsba kényszerített több millió magyar ügye, a megoldatlan magyar kérdés, két évtizede súlyos teherként nehezedik a Kárpát-medencére, és negatív kisugárzása lehet egész
Közép-Európára. A megoldás pedig egyszerű: biztosítani kell számukra az európai gyakorlatban jól bevált autonómia-formákat. Ennek egyetlen alternatívája van, ha elismerik őket államalkotó tényezőnek, társnemzeti státust kapnak. Ugyanis Romániában és Szlovákiában például alkotmányban rögzítetten másodrendű állampolgárok az ott élő őshonos magyarok. A román alkotmány úgy kezdődik: „Románia a románok állama.” A szlovákban pedig a preambulum így indul: „Mi, a szlovák nemzet ...” Ez azt jelenti, hogy minden más nép, népcsoport csak megtűrt kisebbség, melynek jogai a többség jóindulatától függenek. Ez elfogadhatatlan. Társnemzeti státusra klasszikus példák vannak Európában: Svájc, Nagy-Britannia, Belgium, stb. Erre azonban szomszédaink jelenleg még kevésbé hajlanak. Marad tehát az autonómia.

Tisztán látás céljából, hogy érezzük a kérdés súlyát, nézzük meg, mi történt a magyarsággal, és hogyan alakultak az etnikai viszonyok a Kárpát-medencében az elmúlt száz évben. Az 1920-as trianoni békediktátum következtében, az 1910-es népszámlálási adatok szerint, 3,4 millió magyar került idegen fennhatóság alá az utódállamokban, közel a fele az új magyar határ mentén egy tömbben! Ezeken a területeken ma mindössze körülbelül 2,5 millió magyar él a 2001-es népszámlálás alapján. Ugyanakkor a környező népek lélekszáma két-háromszorosára nőtt ez idő alatt. Ezt alapul véve ma legalább 7 millió magyarnak kellene élni a szomszédos országokban. E helyett 2,5 millió él csupán.  Abban a négy országban, ahol a legtöbb magyar él, az elmúlt kilencven év alatt a következőkép alakult részarányuk az elcsatolt területen, a helyi lakossághoz viszonyítva:

          Szlovákia: 30 %-ról 10 %-ra csökkent,
          Ukrajna: 31 %-ról 12 %-ra csökkent,
          Románia: 32 %-ról 20 %-ra csökkent,
          Szerbia: 28 %-ról 14 %-ra csökkent.

Mindez  látszólag betudható a kényszerű elvándorlásnak, erőszakos asszimilációnak, kitelepítéseknek, tömeggyilkosságoknak, amelyek 1920 és 1990 között történtek. Azt hittük, a rendszerváltozások után, az euroatlanti integráció kiteljesedését követően, mindez megszűnik. Nem így történt. A magyarság az ezredfordulóra, egyetlen évtized leforgása alatt, Romániában több mint 190 ezer fővel, vagyis közel 12 százalékkal,
         Szlovákiában 47 ezerrel, 8 százalékkal,
         Szerbiában 51 ezerrel, 15 százalékkal,
         Ukrajnában hétezerrel, 4 százalékkal,
         Horvátországban ötezerrel, 23 százalékkal,
         Szlovéniában pedig kétezerrel, 27 százalékkal csökkent.

Az elszakított nemzetrészek vesztesége tehát egy évtized alatt több mint 300 ezerre tehető, és ebben még nincsenek benne a rendszerváltozás körüli kivándorlási hullámok adatai!

Mindezeket tapasztalva, és abból a felismerésből kiindulva, hogy a kisebbségi sorsba kényszerített több milliós magyarság teljes pusztulását csak az európai gyakorlatban jól bevált autonómia-modellek akadályozhatják meg, 2004-ben Tőkés László vezetésével megalakult a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). A Tanács munkájában részt vesz valamennyi számot tevő határon túli magyar politikai szervezet, az úgynevezett „anyaországból”, a maradék országból, a mai Magyarországról pedig tanácsadók működnek közre. A KMAT 2011. március elsején és másodikán kihelyezett ülést tartott Brüsszelben. A rövid, de annál csattanósabb zárónyilatkozat három mondatból áll: „Egyhangúlag megállapították, hogy megmaradásuk és fejlődésük egyedüli garanciája a területi, a perszonális és a sajátos jogállású autonómia biztosítása. Ennek érdekében minden törvényes eszközt felhasználnak, hogy a magyarság e jogos igényének érvényt szerezzenek. A magyar kérdés ilyen megoldása Európa stabilitása szempontjából elengedhetetlen.h E gondolatok teljes összhangban vannak a mai magyar kormány célkitűzéseivel. A tényleges és teljes autonómia biztosítása a szomszédos országokban élő magyar nemzetrészeknek az új  nemzetpolitika egyik alappillére. Mindez bizakodással tölthet el minden magyar embert a Kárpát-medencében. A bizakodás azonban még nem elég. Tenni is kell érte, mindenkinek a saját területén, a saját lehetősége szerint, teljes erőbedobással. Így sem lesz könnyű, de „igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény", írta Deák Ferenc. Most azonban még van remény. A siker titka az lesz, ha elérjük az Európai Unióban, hogy a mi problémánkat „megoldatlan magyar kérdés"-ként kezeljék, elkülönítve minden más „kisebbségi" kérdéstől. Erre minden esélyünk megvan, hiszen ilyen méretű csonkításra egyetlen nemzet esetében sem került sor a borzalmakkal teli XX. században, és még ma is millió számra élnek magyarok az elszakított területen. Ezt kell tudatosítani az európai közvéleménnyel minden lehetséges eszközzel, minden szóba jöhető fórumon. A sikerhez ugyanakkor elengedhetetlen feltétel, hogy a magyar kormány és a szomszédos országokban működő valamennyi számottevő magyar politikai erő egységes és eltökélt legyen ebben a kérdésben.

Budapest, 2011. március 3.

 

Csóti György                                          
külpolitikai szakértő 

(Előadás az Európai Parlamentben rendezett közmeghallgatáson)

Módosítás: ( 2012. április 20. péntek, 11:58 )