A Duna bal partján álló Országház, Magyarország egyik képi szimbóluma, a világ legszebb parlamenti épülete. Arányai, díszítése, a folyó vizében csillogó tükörképe egyedülállóvá teszik. A szimmetrikus építmény közepén elhelyezkedő kupolától jobbra és balra impozáns üléstermek találhatóak. A magyar hagyományoknak megfelelő kétkamarás országgyűlés termei, az egykori alsó- és a felsőház politikai vitáinak helyszíne. Ma az egyik üresen áll, csak néha ad otthont valamilyen rendezvénynek, konferenciának.

Magyarországon a kétkamarás országgyűlést a II. világháború után számolták fel. Nem tudom mennyire játszottak ebben szerepet 1945 és 1947 között a polgári pártok, de Sztálin magyar tanítványai nyílván úgy gondolták, az „országgyűlés” címén eljátszandó szemfényvesztő cirkuszhoz elég egy testület is. A rendszerváltozás kezdetén felmerült ugyan a gondolata, de praktikus megfontolások nem tették időszerűvé. Mára viszont nagyon is aktuálissá vált. Magyarországon ugyanis a 2006. évi választások után az 1990-ben létrehozott parlamentáris demokrácia parlamentáris diktatúrává torzult. Egy pénzügyileg erős csoport megszerezte a hatalmat a kormányon lévő szocialista pártban, és az országgyűlési választások előtt megtévesztő, gazdaságilag megalapozatlan intézkedésekkel, majd a választási kampányban arcátlan hazugságokkal félrevezették a gulyáskommunizmusban „kinevelt” népet. A győzelem után visszavonták az intézkedéseket, és homlokegyenest mást tettek, mint amit ígértek. A bebetonozott parlamenti többség pedig a következő választásokig mindent jóvá hagy. Így működik a parlamentáris diktatúra. A választási ciklus teljes ideje alatt a kormány kénye-kedve szerint cselekszik, becsap ország-világot, elszámolatlanul kezeli a milliárdokat, szétveri az egészségügyet és az oktatást, kiárusítja az országot, és az általa okozott pénzügyi válság terheit a lakosságra hárítja át. Nincs civil kontroll, nincs „felsőház”, vagyis kétkamarás országgyűlés, a köztársasági elnöknek nincsenek alkotmányos eszközei az erkölcsi és politikai válság felszámolására.

A probléma gyökere az, hogy ma Magyarországon hatalmi összefonódás van. A törvényhozói hatalmat az országgyűlésben lévő egyszerű többség képviseli, és ez a többség hozza létre a végrehajtói hatalmat, a kormányt. Ha a többség kitart saját kormánya mellett, nem lehet kimozdítani a hatalomból. Ez normális körülmények között, egy egészséges társadalomban még nem is lenne baj. Ha nem jól végzik dolgukat, a következő választásokon a nép majd elzavarja őket. A magyar társadalom azonban még nem nyerte vissza egészségét. (Lásd 2004.dec.5-i népszavazás, az öszödi trauma lenyelése, stb.) A veszély abban rejlik, hogy négy évig egyetlen intézkedésüket sem lehet megkérdőjelezni, kivéve az alkotmányellenesség esetét. Ezt a parlament-kormány összefonódást szabad és tiszta választásokat feltételezve népképviseleti alapú hatalmi összefonódásnak nevezhetjük. Ezt az összefonódást akadályozhatja meg a kétkamarás országgyűlés.

A kétkamarás rendszer a civil kontroll megteremtésével kiszélesíti a demokráciát. Magyarországon a rendszerváltozás után a társadalmi érdekérvényesítés túlságosan pártcentrikus lett. Az állampolgárok nagy része joggal érzi úgy, hogy személyét és érdekképviseleti szervezeteit intézményesen kizárták saját sorsának alakításából. A jelenlegi egykamarás parlament nagy társadalmi csoportokat alulreprezentál. Minél kevesebb párt van az országgyűlésben, annál inkább igaz ez az állítás. A civil társadalom tagolt érdekeinek kifejezéséhez egyik, szerintem meghatározó eszköz lehetne a második kamara. Makroszintű mozgásteret teremtene a pártpolitikában és az első kamarában alulreprezentált társadalmi csoportok számára, ezáltal bevinné a közvetlen demokrácia elemeit az országos politikába. Az első kamarában ülő pártpolitikusokat a társadalom szándékaival jobban összhangban lévő döntésekre ösztönözné, és javítaná a döntéshozók legitimitását. Mindebből természetesen következik, hogy a második kamara funkciói és hatásköre alapvetően eltérne az elsőtől. Nem alkotna törvényeket, de véleményezné azokat. Bizonyos kérdésekben vétójoga lenne, más esetekben halasztó hatálya, egyes esetekben együttdöntést is elő lehet írni a két kamara számára. Az ellenőrző mechanizmus a jogalkotás mellett bizonyos személyi kinevezésekre is kiterjedhet. Mindez természetesen úgy működne, hogy nem bénítja az első kamara munkáját.

A második kamara tagjait az érintett társadalmi csoportok belső demokratikus választás útján delegálnák. Az egyes csoportok képviselőinek száma társadalmi súlyuktól függően más és más lenne. Az egész kamara létszáma célszerűen 100 és 120 között mozogna. (Ezzel párhuzamosan megtörténhetne a mai országgyűlés létszámának tervezett csökkentése.) A delegált képviselő a küldő csoport megbízása szerint jár el a konkrét ügyekben, és aszerint szavaz. Nem függetlenítheti magát, és bármikor visszahívható, hiszen a mandátum nem az övé, hanem a küldő szervezeté. Ebből következően akadályoztatása esetén helyettesíthető is.

Nem lesz könnyű feladat azonban meghatározni, mely szervezetek és intézmények jogosultak mandátumra. Gondolatébresztőnek álljon itt egy önkényes felsorolás: tudományos és kulturális intézmények, szakmai szövetségek és kamarák (pl. egészségügy, oktatás, művészetek, sport, jog, stb.), szakszervezetek, munkaadók, egyházak, határon túli magyarok, hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, karitatív szervezetek, környezetvédők, önkormányzatok, nyugdíjasok, gyermek- és ifjúsági szervezetek, nagycsaládosok, tulajdonosi szervezetek, stb. Elképzelhető, hogy az alkotmánybíróság vagy más állami intézmény is delegálna egy-egy képviselőt. Megfontolandó lenne az is, hogy a második kamara 10-15 köztiszteletben álló személyt kooptáljon soraiba, olyanokat akik nem töltenek be magas tisztséget, de akikre erkölcsi tekintélyük, nagy tapasztalatuk vagy szakmai ismeretük miatt a nemzetnek szüksége van.

A kétkamarás rendszer ellenzői kapásból két ellenérvet fognak bedobni: nincs meg a politikai akarat a bevezetéshez (kétharmados törvény) és a magyar társadalomban nincsenek, vagy csak kis számban, alulról szervezett igazi civil szervezetek, ezek részben a múltból örököltek, részben pártok vagy gazdasági csoportok befolyása alatt állnak. Az első érv teljes egészében, a második részben igaz. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy elinduljon a vita és az előkészítés ebben a kérdésben, hiszen nem csak az igen-nem-re kell válaszolni, hanem a sokkal bonyolultabb hogyanra is. A megvalósulás 8-10 éves távlatban képzelhető el. Ez alatt jelentős részben felfrissíthetőek, megreformálhatóak az arra rászoruló civil szervezetek, vagy újakat lehet létrehozni. Az egyre mélyülő erkölcsi és politikai válságból csak akkor találjuk meg a kiutat, ha felrázzuk a társadalmat, feltárjuk a valóságos helyzetet, és új lehetőséget teremtünk érdekei érvényesítéséhez.

Budapest, 2007.szeptember 14.


Csóti György  

(Megjelent a Heti Válaszban)

Módosítás: ( 2012. augusztus 18. szombat, 19:20 )